Lezárult a rajzpályázat, itt vannak a nyertesek!

Lezárult a rajzpályázat, itt vannak a nyertesek!

Nyár végén pályázatot hirdettünk, mert kíváncsiak voltunk rá, hogy miket alkottatok a szünet és nyaralás hosszú hetei alatt. Szerettük volna, ha a gyerekek mellett felnőttek is küldenek nekünk rajzokat, így két kategóriát indítottunk: felnőtt és gyerek. Reméltük, hogy sikeres lesz a pályázat és több képet kapunk majd, de ekkora érdeklődésre nem számítottunk. Boldogan láttuk, hogy rengeteg kép érkezik, de a mennyiség mellett a minőség volt igazán meglepő.

Különböző technikákkal, változatos stílusban készült rajzokat, festményeket küldtetek, némelyik egész zavarba ejtően profinak tűnt, másokon pedig látszott a csodálatos lelkesedés és az alkotás öröme. Ami viszont mindegyik képről sütött, az a végtelen alkotó energia, ami a készítőkben lakik és amiért tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Azt éreztük, hogy mindegyik kép és a hozzá érkező pár mondat egy egész történet és mind megérdemelné, hogy itt szerepeljen majd a nyertesek között.

Köszönjük nektek ezt az élményt, hogy volt bátorságotok megmutatni az alkotásaitokat. Rajzoljatok továbbra is sokat, próbáljatok ki új technikákat, fessetek és ha kedvet kaptatok hozzá, próbáljátok ki magatokat igazi vászon előtt is. Kisebbeknek és nagyobbaknak is rendezünk élményfestéseket, gyertek el hozzánk , próbáljátok ki, ilyen egy ArtMasters Paint Night! Az aktuális festéseinket itt a weboldalunkon és a facebook oldalon is megtaláljátok.

A pályázat győztesei és a nyeremények

A szavazás szeptember 25-én éjfélig tartott, a három legtöbb like-ot kapó képet díjazzuk. (Az ezután érkező like-okat nem számoltuk.) A fődíjunk mindkét kategóriában egy páros festés és egy gyönyörű igazi Art Masters festőkészlet. A 15000 Ft értékű készlet tartalma: 1 db 40×50-es festővászon, 8 színű akril festék készlet, 5 db-os ecsetkészlet, 1 db asztali állvány és egy kötény. A második helyezett egy-egy páros jegyet, a harmadik helyezett pedig egy bármelyik festésünkre felhasználható 50%-os kupont nyert.

És akkor most lássuk a győztes képeket.

Gyerek kategória

I. helyezett: Veseta Réka (11 éves) – A nyugalom szigete

II. helyezett: Darvas-Tanács Ajsa Száva (11 éves) – Kaméleon

III. helyezett: Kárpáti Boglárka Zoé (13 éves) – Dream

Felnőtt kategória

I. helyezett: Jelinek Nóra – Dorombolósdi

II. helyezett: Baráth Anna – Cinke

Kek virag palyazat

III. helyezett: Sándor Petronella – Lazurit virágok

Még egyszer gratulálunk a nyerteseknek, mindenkinek köszönjük a szavazatokat, rajzoljatok továbbra is sokat és kövessétek az ArtMasters facebook oldalát, mert hamarosan újabb játékkal és szuper nyereményekkel jelentkezünk!